Túl vagyunk rajta és azt kell mondjam egészen jól sikerült! Az egész koncert rögzítve lett, nem is szól annyira rosszul, Egyelőre csak 3 részletet szeretnék közreadni:

az első még az első próbák egyikén készült, a Marshall éppen haldoklik, amitől persze a gitáros (én) a szívrohamával foglalatoskodik... de megúsztuk, koncert közben nem állt meg a cucc.

Aztán itt a következő sound-clip, amit én csak Ophelia őrülési jelenetének hívok: Kravitztól játsszuk az Always on the run-t. Jönnek a szólók, kezdődik a pszihedelia, amikor Feribácsi  hirtelen átmegy swinges walking bass-be, erre Gábris elkezdi a nem-létező-akkordjait előszedni és felpakolászni .... én meg nem akarok kimaradni a történésekből...

A harmadikról külön posztot írok, melynek a címe az lesz, hogy 40 nap 40 éjszaka...